|
|
|
|
Publicisztika |
|
|
| Nemzeti Hírmondó 2010 Február 9. |
|
|
|
|
|
"Seregestől senkik jönnek"- Ady |
|
|
|
Úgy gondolom, felvilágosodásra ítélt demokrata állampolgárként illik ragaszkodnom a tudatos, felelősségteljes döntés jogához. |
|
|
|
És persze meg is kell felelnem e jog kegyének. Hát tájékozódom, erősen figyelek, majdnem jegyzetelek is. Tudniillik szívom magamba a hatalom következő aspiránsainak szavait, programjait, ahogyan ők előszeretettel nevezik győzködő szónoklataikat. Igaz, nem túl egyszerű feladat ez számomra, elmebeli képességeimben sajnálatosan megfogyatkozott mezei szavazópolgárnak. Néha csak felét vélem érteni annak, amit a jeles fők elmondanak nekem. Néha meg olyan sanda gyanúm támad, hogy talán én nem ugyanabban az országban éldegélek, mint ők, s így talán fölösleges is okos döntésre törekednem, hiszen az ő országukban nekem nincs szavazati jogom. Mintha egy moziban ülnénk de két különboző filmet néznénk. Akkor is, ha ők, a jelöltek, bármikor, minden következmény nélkül kimasírozhatnak a széksorok közül, velem pedig akár erővel is tovább nézetik a műsort.
Aztán megjelenik a vásznon egy ismerősnek tűnő, őszülő, szemüveges, bajuszos ember, aki, mint ama emlékezetes Baltazár professzor a régi rajzfilmben, ide-oda sétálgat, erősen gondolkodva, aztán megnyom egy gombot rettenetes agya számítógépén és dőlni kezd belőle az ész, megoldások tömege minden létező és szerinte várható gondunkra. Előtte egy másik ember apró tréfákkal tűzdelt egyórás előadásban sorolta azokat az értékeket, melyekkel és nagy különbséggel szeretné kicölöpözni az országvezetés útját. Majd érkezik egy nemrégen még jókora napi strapát kívánó szakállrendszerrel, de mostanára tükörsima ábrázattal felvértezett ember, aki mindkét előzőta felsőbbrendűek arrogáns magabiztosságával utalna elmegyógyítók hatáskörébe, ha azokat elvtársi elődje meg nem szüntette volna. És jönnek, egyre jönnek, pártnélküli pártelnökök, még szabadlábon ácsorgó megmondó emberkék, szóvivők és helyettes szóvivők, közgazdászok és politológusok, elemzők, állítók és ellenzők. Kitárul előttem egy új világ, amit még soha nem élhettem át, de húsz év demokrácia és jónéhány választás után tudom, hogy soha nem is fogom. Azt a részét sem, amit magyarul vázolnak részemre, hát még azt, amit a ma még jogarba kapaszkodó párt latinul küld nekem.
Ekkora műveltséggel megáldva s felém ilyen nyelvismereti elvárásokkal, végleg elbizonytalanítanak: lehet-e egyáltalán nekem, porszemnyi senkinek, jogom fölöttük ítélkezni?!
Postaládámban az adókedvezményekkel és vissza nem térítendő állami támogatásokkal körém telepített áruházak reklámjainak helyét bőszen átveszik ismert és alig-alig hallott pártok üdvözítő szórólapjai. Tele régi arcokkal, akik, nagy hirtelen csodálatosan megvilágosodva, a földi édenkertet hirdetik. Csak biggyesszem neveik mellé satnya kis ikszemet.
Érdekes, eddig ők is híján voltak eme bölcsességnek. Velem szöges ellentétben viszont mára birtokukba került a boldogság bájitala. Annak márványbiztos tudata. Az én szerencsétlen tudatom, természetesen, maradt minden bizonyosság fájó nélkülözésében. És, ahogyan egy demokrata, felelősségteljes voksolásra készülő européer polgárhoz illik, csak balgán reménykedhetem apró vágyaim valamelyes beteljesülésében.
Nos, itt a prózai kérdés: kire szavazzak?
Arra a már ezerszer levitézlett gyülekezetre, akik nyolc éve nyilvánít teljesen retardáltnak, mert hinni merek az engem körülvevő, megtapasztalt valóságnak? Arra a csapatra, akik a két legutóbbi választási cirkusz esetében már akkor megadóan felemelte két kezét, amikor a második fordulóra még heteket kellett várni? Vagy netán annak, ki mára néhány aszott káderré zsugorodott nyilatkozón kívül csak a gerinc abszolút hiányát képes hihetően bizonyítani? Esetleg arra, ki már csak nevében, lassan kizárólag minden következménytől mentes bűncselekményekkel teletűzdelt nevében létezik? Talán arra, mely mentelmi jogának túléléséért gondolkodás nélkül adná el lelkét is, ha még lenne neki olyan?
Kicsit már serceg a tévé, egy régi felvételen Kabos László, a Kiskabos arról mesél, hogy behívták őt katonának. A kis, vörös, vékony emberke szembeáll közönségével, széttárja karjait és megkérdezi a nézőket: El tudják képzelni azt a hadsereget, amelyiknek énrám van szüksége?!
El tudják képzelni azt az országot, melynek ilyen pártokra és képviselőkre van szüksége?! És azt a polgárt, akinek közülük kell választania?!
(http://www.pulpitus.hu/?View=entry&EntryID=437)
|
|
|
|
|
|
|
|
Nemzeti Hírmondó 2009 | info@nemzetihirmondo.com
A Nemzeti Hírmondó tulajdonát képező írások, kép-, hang- és videóanyagok változtatás nélkül,
a forrás megjelölésével szabadon terjeszthetőek.
Az olvasói levelek és hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, azokért a szerkesztőség semmiféle felelősséget nem vállal!
|
|
|
| | | | | | | | | | | | | |