Nemzeti Hírmondó
Az Úr 2009. évének  napja.
2010-09-06 - Szeptember: Őszelő, Földanya, Szent Mihály Hava
   Címlap |  Csonka hon | Elszakítva | Publicisztika | Kultúra | Környezetünk | Események | Gazdaság | Interjúk | Közlemények | Leveles láda | Világjáró | 
   Csonka hon
     Nemzeti Hírmondó  2010 Március 9.    
Árpád-kori kaput rejtett a bői templom fala
A bőiek mindig sejtették, hogy a barokk-klasszicista stílusú Szent Imre-templom jóval korábbi gyökerekkel rendelkezik.
A vakolat leverése után aztán napvilágra került a bizonyíték is: az 1250-es évekből származó faragott kő déli kapu, amelyhez hasonló a jáki templomon látható. Egyúttal az is nyilvánvalóvá vált, hogy a templomfal régi része szemmel láthatóan elválik a később, vastagabb téglákból épített bővítménytől. Az immár rendkívül értékes műemlék épületet úgy fogják helyreállítani, hogy a kőkaput eredeti állapotában rekonstruálják, a falat áttörve újra megnyitják a mellette ugyancsak felszínre került két Árpád-kori kőablakot és az eredeti fűrészfogas párkányt.

A festékréteg alól egy másik érdekes rekvizitum is előkerült. Egy emléktábla az 1834-es évből, amikor a leégett torony helyett újat építettek. A kovács fiának állít emléket, aki a kereszt felhelyezésekor lezuhant a toronyból, és szörnyethalt.

Már restaurálták, és visszahelyezik majd az oltárra azt az értékes barokk kori olajfestményt, amely a Szűzanyát ábrázolja a Kisjézussal, valamint Szent Istvánt, Imrét és Lászlót, amint felajánlják neki a magyar koronát. A déli fal belső felületén is napvilágra kerültek Árpád-kori maradványok, így két ülőfülke, amit szintén helyreállítanak. A jobb oldalfalat Závodi Zoltán két freskója díszíti: Boldog Özséb és Apor Vilmos vértanú püspök portréja. Az utóbbit vakolatostól át kell helyezni a bal oldali falra, ugyanis itt lesznek áttörve a középkori ablakok. A kényes műveletet Gyarmati András végzi el a következő napokban.

A most folyó munkálatok befejezése után a templomot újra berendezik, hogy a húsvéti ünnepeket itt tarthassa a gyülekezet, majd megint kipakolnak, és következik a belső festés. A nyár közepén esedékes szentelésig elkészül a külső vakolás-festés, teljesen megújul a templompark, és még a tetőt is lecserélik. A megszépülő műemlék templomot “kis Jákként” is emlegetik, hiszen az előkerült épületrészek a híres műemlékkel vetekednek.

Németh Antal, az egyházközség világi vezetője elmondta, hogy az épületre a pályázattal és az összegyűjtött saját forrásokkal együtt több mint harmincmillió forintot költenek. A templom és környéke pályázaton kívül az egyházközségnek egy másik projektje is elbírálásra vár. Az ősszel életveszélyessé vált a plébánia épülete, amit nyaranta hittanos táborok és egyéb közösségi rendezvények céljára szoktak hasznosítani. Ha sikerrel jár a pályázat, a beszakadt födémű épület helyén ifjúsági szálláshelyet szeretnének kialakítani, két tanári apartmannal, melyeket szükség esetén plébániaként is lehetne hasznosítani. Ezáltal az egyházi épületek is hozzájárulnának a főtér teljes megújulásához.

(Vas Népe,tortenelemportal.hu)
Nemzeti Hírmondó 2009 | info@nemzetihirmondo.com
A Nemzeti Hírmondó tulajdonát képező írások, kép-, hang- és videóanyagok változtatás nélkül, a forrás megjelölésével szabadon terjeszthetőek.
Az olvasói levelek és hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, azokért a szerkesztőség semmiféle felelősséget nem vállal!
  AKTUÁLIS
 Kultúra  - 2010-09-06
Szeptember: Őszelő, Földanya, Szent Mihály Hava
Szeptember hónap neve és a kalendáriumban elfoglalt helye érdekes ellentmondást rejt magában. ...
 Csonka hon  - 2010-09-06
Régészeti szenzáció Szegeden
Középkori település nyomaira bukkantak a Nemzeti Örökségvédelmi Központ munkatársai egy Szegeden épülő bevásárlóközpont területén....
 Publicisztika  - 2010-09-06
A diplomaszerzés nehézségei egy határon túli magyar számára
1990-ben érettségiztem, a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában. Kárpátalja akkor még a szovjet birodalom része volt. ...
 Csonka hon  - 2010-09-06
Kitelepítettek és befogadók találkoztak Mezőberényben
A közel hat évtizede, 1951-ben Budapestről Mezőberénybe kitelepítettek és a befogadó családok találkoztak szombaton a közép-békési váro...