Nemzeti Hírmondó
Az Úr 2009. évének  napja.
2010-09-06 - Szeptember: Őszelő, Földanya, Szent Mihály Hava
   Címlap |  Csonka hon | Elszakítva | Publicisztika | Kultúra | Környezetünk | Események | Gazdaság | Interjúk | Közlemények | Leveles láda | Világjáró | 
   Környezetünk
     Nemzeti Hírmondó  2010 Március 10.    
Összekötötték a Harcsa-szájú és a Hideg-lyuk barlangokat
2010. március 6-án sikerült megtalálni az ember számára is járható összeköttetést a Harcsaszájú- és a Hideg-lyuk-barlangok között Budapesten, a II. kerületben.
nagy dobás azonban még hátra van: lehet, hogy a Baradla barlangnál is nagyobb az egész rendszer?

A Harcsaszájú- és a Hideg-lyuk-barlangok 100 éve ismert üregek, de 2 éve még csak pár száz méter volt járataikból ismert. A Harcsaszájú-barlang intenzív feltáró kutatása cserkész barlangászok kezdeményezésére és részvételével indult 3 évvel ezelőtt a Magyar Cserkészszövetség hathatós anyagi támogatásával. Az első új feltárások másfél éve történtek a barlangban, melynek folyományaként az addig fél km hosszú barlang mára 3,5 km hosszú „lett". Természetesen egy ilyen nagyszabású, éveken keresztül folyó feltárás sikeréhez sok ember együttes erőfeszítéséhez van szükség, így az évek során a cserkészek mellett más barlangkutató csoportok barlangászai is bekapcsolódtak a munkákba. A Hideg-lyukban a Szabó József Barlangkutató Csoport vezetésével 5 éve folyó kutatás 2009. őszén hozott áttörést, azóta az onnan feltárt szakaszok elérik a 2,5 km-t.


A barlangok ugyanabból a kőfejtőből nyílnak, mint a Pál-völgyi-barlang. Járataik a legnagyobb valószínűséggel ugyanazon barlangrendszer részei, azonban a két barlang között még 40 méteres ismeretlen zóna húzódik. Ha a további kutatások nyomán sikerül megtalálni a Pál-völgyi-barlanggal összekötő járatokat, akkor az ország leghosszabb barlangrendszere Budán lesz, maga mögött hagyva a 25 km hosszú aggteleki Baradla-barlangot.

A barlangkutatók szombaton a két barlangból egyszerre próbálták meg a barlangok térképei alapján meghatározott helyen átbontani az agyagos szűkületet. Először rádión tudták a kapcsolatot tartani, majd már lehetett egymás hangját hallani és a lámpák fényét is látni. 2 óra munka után vált járhatóvá a két barlangot összekötő járat, amin hason kúszva lehet közlekedni. Hasonló módon kötötték össze a közelben 2001. december 2-án a Pál-völgyi- és a Mátyás-hegyi-barlangot is.

A barlangrendszer járatai néhol teljesen szárazak és agyagosak, néhol pedig igen nedvesek. E részeken a falak gazdagon vannak borítva cseppkövekkel. A barlang legnagyobb, 68x15x27 méter kiterjedésű termét Mikolovits Veronikáról, az ősszel Szecsuanban eltűnt hegymászó-barlangkutatóról nevezték el.

A járatok csak szakképzett barlangászok számára járhatóak. Mivel a közelben, a Pál-völgyi-barlangban több száz méter turisták számára is látogatható, az új barlangok hagyományos idegenforgalmi hasznosítása nem valószínű.

A mostanában feltárt új barlang-szakaszok mélyen benyúlnak lakott területek alá. A budai termálkarszt barlangjai a világörökség várományosi listáján szerepelnek. Az új feltárások lendületet adhatnak a világörökséggé nyilvánításnak.

(gondola.hu,erdely.ma,Fotó:fsz.bme.hu)
Nemzeti Hírmondó 2009 | info@nemzetihirmondo.com
A Nemzeti Hírmondó tulajdonát képező írások, kép-, hang- és videóanyagok változtatás nélkül, a forrás megjelölésével szabadon terjeszthetőek.
Az olvasói levelek és hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, azokért a szerkesztőség semmiféle felelősséget nem vállal!
  AKTUÁLIS
 Kultúra  - 2010-09-06
Szeptember: Őszelő, Földanya, Szent Mihály Hava
Szeptember hónap neve és a kalendáriumban elfoglalt helye érdekes ellentmondást rejt magában. ...
 Csonka hon  - 2010-09-06
Régészeti szenzáció Szegeden
Középkori település nyomaira bukkantak a Nemzeti Örökségvédelmi Központ munkatársai egy Szegeden épülő bevásárlóközpont területén....
 Publicisztika  - 2010-09-06
A diplomaszerzés nehézségei egy határon túli magyar számára
1990-ben érettségiztem, a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában. Kárpátalja akkor még a szovjet birodalom része volt. ...
 Csonka hon  - 2010-09-06
Kitelepítettek és befogadók találkoztak Mezőberényben
A közel hat évtizede, 1951-ben Budapestről Mezőberénybe kitelepítettek és a befogadó családok találkoztak szombaton a közép-békési váro...